Kilencedik nap

Már 5 nap eltelt mióta Robit megtaláltuk, de ez z 5 nap olyan távolinak tűnik mintha hetek teltek volna el. Még mindig nehéz, még mindig rám jön a sírógörcs naponta többször is, hol elsírom magam, hol pedig ha nem sírok, olyan mintha belülről emésztene az, hogy ilyet nem érdemelt, ezt soha az életben nem tudom megbocsátani, mert ő soha semmilyen állatot nem kapott el, még a madaraktól is félt, hogy lehetett így meghalnia? Soha nem hallom már őt, hogy amikor nem tetszett neki valami dünnyögve, házsártosan arrébb ment, vagy elfutott. Ahogy mászott átfelé a szomszéd kerítésén mindig ugyanott, és vártam hogy mindjárt jön. Ahogy mindig Jutka néninél ült egyedül, és csak úgy el volt magának. Amikor tüzelésnél már 4 napja nem jött haza, és ahogy elmentem megnézni, szóltam neki, felismert és még ha ott volt a lány macska, akkor is jött haza ahogy hazaértem. Annyira okos volt, hogy tudta, ha sötétedik jönni kell haza. Még mindig várom haza.... még mindig várom, hogy egyser anya azt mondja, hogy bejött Robi, pedig tudom, hogy ez már soha nem fog előfordulni, de mégis, ha anya felszól, valahogy ezt a mondatot várom állandóan. Nem tudom elfogadni, elkezdett felejteni, DE ÉN NEM AKAROK FELEJTENI!!!!!!!!

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Harmadik nap

Tegnap egész nap a számát sem tudom hányszor sírtam, nem bírom elviselni, még egy felest is megittam pedig egyáltalán nem szeretek inni, de kényszert éreztem rá, hátha segít egy kicsit enyhíteni. A másik módszer amivel próbálkoztam, hogy videókat néztem, hátha az le tud foglalni, amíg néztem sikerült is, de amint nem ismét eszembe jutott és elviselhetetlen volt. "Hol lehet? Hogyan halt meg? Egyből, vagy szenvedett nagyon sokat? Eszébe jutottam? Már elvitte valami állat és megette, vagy épp még mindig ott fekszik ahogy meghalt? Ha smég megtalálhatom vagy már nem?" az ehhez hasonló gondolatoktól zsong a fejem. Legalább egy kis megnyugvást jelentene ha megtalálnám és itthon eltemethetném, mert tudnám, hogy itt van ahol biztonságban érezte magát, és nem ott valahol az isten háta mögötti helyen egyedül, magában ahogy meghalt. Elviselhetetlen, nem bírom ki ezt. 3 napja tudom, de már 6 napja eltűnt, de én még mindig várom, miközben belül érzem, hogy ő már soha többé nem fog visszat...
További információk

Negyedik nap

Este van és gyászomban leittam magam kb 3-4 feles pálinkával. Életemben úgy istenigazán elősör berúgtam, és a fájdalom elmúlt egy időre, de nem hagyatkozhatom állandóan erre. Délelőtt 10 és fél 11 között a mellettünk lévő utcában megtaláltam anyával Robikát..... Nem is tudom mit éreztem. Valahogy egyszerre szomorúságot és megkönnyebbülést is. Megkönnyebbülés a lelkemnek, mivel el tudtam temetni, tudom, hogy nem ették meg, hogy nem szaggatták szét, a lelke nyugodtan újjászülethet, és ő is, még ha a lelke itt van, nyugodtabb, hogy itt van a kicsi teste, ahol biztonságban érezte magát. Szomorúság pedig, hogy megtaláltam. Valahogy így titkon még mindig reméltem, hogy talán, előkerülhet élve, hogy lehet el tudott menekülni a kóbor kutyák elől, és valahol megbújt, mert megsérült, de sajnos nem... Egy üres telek sarkában feküdt, a teste már merev volt, és látszott hogy a kutyák által halt meg. Nagyon nehéz erről beszélnem, és szerintem hagyom is ezt mára, mivel egyszerűen, még ha le is ittam...
További információk

Hatodik nap

Félek. Egyszerűen félek, hogy már most nem érzem közel magamhoz Robit, hogy már most elkezdtem felejteni, és ezzel azt érzem, hogy mintha elárulnám. Úgy érzem szomorúnak kell lennem, mert ha elkezdek mosolyogni olyan mintha kezdeném elfelejteni, és fájdalmat kell éreznem az elvesztése miatt, mert akkor olyan mintha nem is lett volna. Eddig az fájt, hogy elvesztettem, most már az is fáj, hogy kezdem elfelejteni, távol érezni magamtól, és attól félek még hogy egy idő után nem megyek hátra a kis sírjához, hogy beszélhessek hozzá, és olyan mintha ott lenne egyedül várva engem, hogy menjek hozzá, de örökké fog várni ha nem megyek oda hozzá. Ezek a gondolatok miatt kikészülök. Nem akarok felejteni, fáj felejtenem, mert akkor olyan mintha nem szerettem volna soha, szomorúsággal tölt el, és ettől azt érzem szétszakad a mellkasom... Mindig úgy érzem, hogy várnom kell rá, hogy haza fog jönni, csak most lement megint csavarogni, de sötétedés előtt hazajön, várja a kis kajáját, majd leül az öl...
További információk