Ötödik nap

Tegnap este korán lefeküdtem, és éjjel Robikával álmodtam. Jöttem felfelé a lépcsőn, és ő is jött volna velem, és megsimogattam, miközben anyának mondtam, hogy ez egy álom, vagy Robika valóban életben van még. Anya erre azt mondta, hogy ez álom. Ez olyan volt mintha amit szeretnék és amit tudom ötvöződött volna. Anya testesítette meg azt amit tudok, és én testesítettem meg amit szerettem volna, hogy valóban történjen. Ma volt egy hete, hogy Robikát reggel kiengedtem és nem jött vissza. Reggel ahogy felkelt a nap, kimentem a kicsi sírjához, és megsimogattam, a sírógörcs megint rám jött, ahogy a nap folyamán számtalanszor. Az órák, napok telnek, de egyszerűen agyilag ezt képtelen vagyok felfogni, a napok csak múlnak, de úgy érzem egy örökös körforgásban vagyok ahonnan soha nem fogok kiszakadni. Ma már több mindent csináltam itthon, de ez sem segít, próbálok videókat nézni az interneten, hogy teljen az idő, de nem igazán sikerül, és nem is fog sohasem megszűnni, ez a fájdalom örökké velem marad, halványulni fog, de eltűnni soha. Robikában még azt is szerettem, hogy amit elétettem, egy kicsi bíztatással, simogatással, de megette. Nagyon szerette a paradicsomot, répát, kukoricát, borsót, szinte minden zöldséget. Megette a sárgadinnyét, rizst, kukoricadarát, tojást, nagyon szerette a csirkének a szárnyvégét, a csirkenyakat. Fájdalmas ezeket leírnom most, de a jövőbeli magam amikor ezt olvasni fogja, örülni fog hogy megtette ezeket, mert ahogy halványulnak idővel az emlékek, jó lesz hogy ezt sikerült rögzítenem. Szerettem ahogy mindig megvárt ha jöttünk felfelé a szobámba, vagy ha éhes volt, és előtte volt a kaja, akkor is megvárt, hogy ott legyek vele még eszik. Amikor tavaly beteg volt, lefogytam, ő végig a mellkasomon ült, és nem lehetett letenni,órákig ott volt, érezte, hogy beteg vagyok, és segíteni szeretett volna ahogy tud. Mi ez ha nem szeretet? Ha nem akarta, hogy simogassam, finoman megharapott azzal a maradék pár fogával. Szerettem az illatát, szerettem ahogy nézett, szerettem a hangját, a testalkatát. Állandóan ölelgettem volna, ha szerette volna, és ha megtehettem volna. Miután megműtötték alig nőtt vissza szőr a hasán, és szerettem simogatni ott, mert olyan kis csupasz volt, de ő sem volt igazán dús szőrű. A jobb füléből be lett harapva egy kis darab, és a álkapcsája széles volt, zöld volt a szeme, tele élettel és látszott gondolkodik. A nyaka csupasz volt, ahol volt egy nagy anyajegy, pont úgy ahogy a hasán is több. Izmos testfelépítése volt, figyelmes, óvatos, mindig lesett kifelé fél szemmel a fürdőszoba fala és ajtaja között, hogy hol vagyok már és mikor viszem neki a kaját. Ha az ágyon feküdtem és mondtam neki, hogy "Dididí" és ütögettem a combomat, tudta, hogy azt jelenti, hogy jöjjön oda. Ha csattogtatta a számat puszikákat küldve miközben simogattam, tudta, hogy ez neki szólt, mert hátranézett fel rám, és elkezdett dorombolni. Nem tudom a hiányát elviselni, a pléd amivel takargattam mikor múlt hónappal megműtötték állandóan a lábaimon van ülés közben, ez egy kicsi segít megnyugodni, kicsit olyan érzés mintha itt lenne, ha simogatom a plédet, de nincs rajtam a kis súlya. Ma megint az alkoholhoz fogok folyamodni, mert akkor legalább jó a kedvem, még ha tudom is, hogy nincs az én kis drága Paszulyom többé, jól érzem magam, és segít elaludni is. Mindig várom vissza, mindig eszembe jut, hogy ki kellene nézni az ablakon hátha jön, le kellene menni megnézni az ajtóban, hogy nem- e áll, de már soha nem fog. Tegnap még úgy gondoltam miután eltemettem, hogy ki fogom ásni és beleteszem valami műanyag vagy vas tartóba, hogy ha esetleg elköltözöm itthonról tudjam magammal vinni. De végül mára meggondoltam magam, és nem azért mert undorító lenne kiásni, hanem úgy gondolom egyszer már eltemettem, szegény annyit volt bezárva életében, mindentől védtem, és látszott, hogy ez neki rosszul esett. És így most úgy érzem ha a föld alatt is beletenném valamibe, olyan mintha bezárnám, olyan mintha nem akarnám elengedni, és továbbszenvedne. Ezt pedig nem akarom. Nem akarom zargatni a sírban, így legalább szabadnak érzem, hogy nincs bezárva, így szabad. Még ha nem is tudom vinni magammal, azt hiszem így a jó, még ha nem is itt született, de itt nőt fel, ez volt az otthona, itt érezte magát biztonságban, nincs jogom innen elvinni majd egy idegen helyre. Ő neki itt van a lelki nyugalma neki itt kell maradni, nem lehetek most önző, még ha életében elég sokszor az is voltam....