Tizenegyedik nap

Ma voltam a piacon és vettem Robikának és Gusztikának egy csokor virágot, amit amikor hazaértem, hátra iss vittem egy vázával együtt, majd a kis sírjukat is rendbe raktam miközben a szívem majd megszakadt és nem bírtam megállni a sírást. Robikában amit szerettem még, hogy inkább tekintettem embernek a tulajdonságai miatt, mint macskának. Azt éreztem, hogy bár magánzó volt, mégis a macskákhoz is húzott, de ugyanúgy üdvözölte, és örült az embernek is. Nem tudom elképzelni azt, hogy valaha is elkapott volna bármilyen egeret vagy madarat, vagy bármilyen más állatot, inkább tudom azt elképzelni, hogy Jutka nénitől lopott kaját. Amikor 10 napig egyszer nem jött haza, azt hittem átpártolt, mivel hiába néztem meg és ő is látott, azt hittem elege lett belőlem, hogy sokszor nem engedtem ki, és megunta így ott maradt, és bár fájó volt, de elengedtem, tudtam, hogy ott is jó sorsa lesz, hogy ott sem bántják, kap normálisan enni. Bárcsak inkább úgy lett volna most is, bárcsak inkább örökre átpárolt volna oda, és soha ne jött volna haza, de legalább láttam volna, hogy jól van, de így most úgy érzem szétszakadok belülről, annyira fáj, hogy szinte lehetetlen elviselni. Robikában még azt is szerettem, hogy figyelmes volt. Ha a bejárati ajtóban állt, már ahogy nyílt egyből besurrant, amikor nem voltam fent a szobában, de ő feljött, és hiába volt nyitva az ajtó, ő megvárt és együtt jöttünk be a szobába. Bárcsak visszavihetném az időt, bárcsak adhatnék az életemből 5-10 évet, hogy visszahozhassam és az általam adott éveket még ő boldogan leélhesse mert ha ő élne le az általam adott éveket, boldogan odaadnám neki ha lehetséges lenne....

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Harmadik nap

Tegnap egész nap a számát sem tudom hányszor sírtam, nem bírom elviselni, még egy felest is megittam pedig egyáltalán nem szeretek inni, de kényszert éreztem rá, hátha segít egy kicsit enyhíteni. A másik módszer amivel próbálkoztam, hogy videókat néztem, hátha az le tud foglalni, amíg néztem sikerült is, de amint nem ismét eszembe jutott és elviselhetetlen volt. "Hol lehet? Hogyan halt meg? Egyből, vagy szenvedett nagyon sokat? Eszébe jutottam? Már elvitte valami állat és megette, vagy épp még mindig ott fekszik ahogy meghalt? Ha smég megtalálhatom vagy már nem?" az ehhez hasonló gondolatoktól zsong a fejem. Legalább egy kis megnyugvást jelentene ha megtalálnám és itthon eltemethetném, mert tudnám, hogy itt van ahol biztonságban érezte magát, és nem ott valahol az isten háta mögötti helyen egyedül, magában ahogy meghalt. Elviselhetetlen, nem bírom ki ezt. 3 napja tudom, de már 6 napja eltűnt, de én még mindig várom, miközben belül érzem, hogy ő már soha többé nem fog visszat...
További információk

Negyedik nap

Este van és gyászomban leittam magam kb 3-4 feles pálinkával. Életemben úgy istenigazán elősör berúgtam, és a fájdalom elmúlt egy időre, de nem hagyatkozhatom állandóan erre. Délelőtt 10 és fél 11 között a mellettünk lévő utcában megtaláltam anyával Robikát..... Nem is tudom mit éreztem. Valahogy egyszerre szomorúságot és megkönnyebbülést is. Megkönnyebbülés a lelkemnek, mivel el tudtam temetni, tudom, hogy nem ették meg, hogy nem szaggatták szét, a lelke nyugodtan újjászülethet, és ő is, még ha a lelke itt van, nyugodtabb, hogy itt van a kicsi teste, ahol biztonságban érezte magát. Szomorúság pedig, hogy megtaláltam. Valahogy így titkon még mindig reméltem, hogy talán, előkerülhet élve, hogy lehet el tudott menekülni a kóbor kutyák elől, és valahol megbújt, mert megsérült, de sajnos nem... Egy üres telek sarkában feküdt, a teste már merev volt, és látszott hogy a kutyák által halt meg. Nagyon nehéz erről beszélnem, és szerintem hagyom is ezt mára, mivel egyszerűen, még ha le is ittam...
További információk

Hatodik nap

Félek. Egyszerűen félek, hogy már most nem érzem közel magamhoz Robit, hogy már most elkezdtem felejteni, és ezzel azt érzem, hogy mintha elárulnám. Úgy érzem szomorúnak kell lennem, mert ha elkezdek mosolyogni olyan mintha kezdeném elfelejteni, és fájdalmat kell éreznem az elvesztése miatt, mert akkor olyan mintha nem is lett volna. Eddig az fájt, hogy elvesztettem, most már az is fáj, hogy kezdem elfelejteni, távol érezni magamtól, és attól félek még hogy egy idő után nem megyek hátra a kis sírjához, hogy beszélhessek hozzá, és olyan mintha ott lenne egyedül várva engem, hogy menjek hozzá, de örökké fog várni ha nem megyek oda hozzá. Ezek a gondolatok miatt kikészülök. Nem akarok felejteni, fáj felejtenem, mert akkor olyan mintha nem szerettem volna soha, szomorúsággal tölt el, és ettől azt érzem szétszakad a mellkasom... Mindig úgy érzem, hogy várnom kell rá, hogy haza fog jönni, csak most lement megint csavarogni, de sötétedés előtt hazajön, várja a kis kajáját, majd leül az öl...
További információk